Nagysikerű Gryllus-Lackfi est a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében

Március 18-án este a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására a Radnóti Miklós Gimnázium aulájában tartotta meg osztatlan sikert arató, „Feldaraboljuk a végtelent” című közös műsorát Lackfi János író, költő és Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapítója. Az esemény kezdetére teljesen megtelt a Radnóti Miklós Gimnázium aulájában kialakított nézőtér és mindenki izgatottan várta a két kiváló művészember előadását. Lackfi Jánost régi barátság köti össze Gryllus Dániellel, többek között az ő zenéjükön nőtt fel és a Kaláka alapítója már Lackfi János szüleivel is fellépett egy színpadon. Kapcsolatuk odáig fejlődött, hogy évek óta közösen szervezik a kapolcsi Kaláka versudvart, és már több éve járják az országot a Feldaraboljuk végtelent című produkciójukkal.

20170318_205240

Az előadásoknak fix kerete van: Gryllus Dániel ad elő citerával kísért megzenésített verseket (természetesen a Kaláka együttesről is hallhatunk történeteket), míg Lackfi János saját verseit, prózáit olvassa fel. Így történt ez Dunakeszin is. Kapcsolódva az Arany János emlékévhez (idén van a költő születésének 200 éves évfordulója) elsőként a Családi kör hangzott el Gryllus Dániel tolmácsolásában, majd Lackfi János olvasta fel Zsámbéki kör című versét, amely Arany művének a parafrázisa. Gryllus Dánieltől többek között Petőfi Sándor, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, valamint a Kaláka szerzeményeit hallhatta még a közönség, Lackfi János felolvasott írásai pedig hol hangos nevetésre késztették a nézőket (ilyenek voltak például A walesi bárdok átirata, illetve A fekete router című költemény, amely Arany János Mátyás Anyja című versének átirata), hol a mondanivaló szépsége és súlyossága vágnivaló csendet eredményezett.

20170318_201153

Az esten elhangzott Jordán Tamás „Eleje, közepe, vége” című verse, mely a közönséggel közösen énekelve feldarabolta a végtelent, ahogy az a műsor leírásában is megtalálható: Hogyan daraboljuk fel a végtelent? Hát van neki eleje, közepe, vége. És az elejének is van eleje, közepe, vége. Meg az eleje elejének is. Meg az eleje eleje elejének is. És így tovább… Az előadók közös munkára is hívták a dunakeszi közönséget: „bekiabálásos alapon” szavakat kellett megadni a költőnek, pl.: túróscsusza, kókusztej, műtrágya, velőscsont, tornaterem. Lackfi János ezeket felhasználva egyik népdalunk dallamára versbe szedte a közönség szavait és az új vers ősbemutatójával zárult az est.

Lackfi

A közel 200 fős közönség – a siker abszolút fokmérőjével- hosszan tartó vastapssal jutalmazta a két művész közel kétórás előadását.