„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, a jövőjét meg nem teremtheti!” – A kommunizmus áldozataira emlékeztek a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Rákóczi Szövetség közös rendezvényén Dunakeszin

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához kapcsolódóan február 22-én Dr. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja tartott előadást Dunakeszin a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Rákóczi Szövetség helyi csoportjainak meghívására. Az előadás témája az internáló- és munkatáborok magyarországi rendszerének és történetének ismertetése, ezen keresztül pedig a kommunista diktatúra természetének a bemutatása volt. Dr. Bank Barbara a téma elismert hazai kutatójaként ismertette a megjelent hallgatósággal legújabb kutatási eredményeit is.

Az internálás, mint jogintézmény a két világháború között is létezett, azonban a kommunista diktatúra időszakában lényegi különbséget jelentett, hogy az internáltaknak kényszermunkát kellett végezniük és léteztek titkos táborok. Akik ide kerültek, azokról hozzátartozóik hosszú időn keresztül azt sem tudhatták, hogy életben van-e szerettük. Az internálás a hatalomgyakorlás eszköze volt a vélt és valós ellenségek kiiktatására politikai megítélés alapján. Azon személyek ellen alkalmazták, akiket nem tudott elítéltetni a hatalom, így kijelenthető, hogy az internáltak többsége teljesen ártatlan polgár volt.

Az internálásokat kezdetben a rendőrség és a politikai rendőrség végezte, majd ezt a feladatot átvette a retteget ÁVH. A II. világháborút követően minden vármegye központban (megyeszékhelyen), illetve az ország megannyi településén működött internálótábor. Budapesten is több mint 10 internálótábor működött több tízezer fogvatartottal. A kommunista diktatúra „kreativitását” mutatja, hogy 1953-1955 között ugyan törvényileg nem léteztek internálótáborok, de bevezettek egy új fogalmat: a kényszerlakhelyre telepítést. Az internálótáborok közül ki kell emelni Recsket, amely titkos volt és teljesen szovjet mintára szervezték meg, Kistarcsát, Tiszalököt és Kazincbarcikát. Dr. Bank Barbara eloszlatta az azzal kapcsolatos félreértést, hogy az 1953-ban kihirdetett amnesztia Nagy Imre miniszterelnök érdeme lenne. Az amnesztiáról szóló minisztertanácsi határozatot a moszkvai vezetés parancsára kellett kiadni, és az amnesztia sem volt teljes, mert a politikai foglyok nagy része 1953 után is börtönben maradt.

Dr. Bank Barbara elmondta, hogy az internálótáborok-, és a meggyilkoltak számát a mai napig nem ismerjük pontosan. A kutatást nehezíti az iratok hiánya, ezek megsemmisítésére gondosan ügyeltek a diktatúra működtetői. Jellemző, hogy az iratok megsemmisítésére vonatkozó parancsot megtalálták a kutatók. Sok esetben a túlélők visszaemlékezései jelentenek segítséget a megtörtént események feltárásában, hiszen kevés az olyan család, amely ne lenne érintett a kommunista diktatúra túlkapásaiban.

Az előadó megnevezett számos elkövetőt azok közül, akik az internálásokon keresztül a kommunista diktatúra működtetői voltak. Közülük többen évekkel-évtizedekkel a rendszerváltoztatást követően hunytak el mindenféle felelősségrevonás és számonkérés nélkül. Sokan pedig még a mai napig is közöttünk élnek háborítatlanul…

Lakatos István